2013. aug. 16.

~02.04 Boldogság és Bizonytalanság

Boldogság és Bizonytalanság

Éreztem, hogy valami történni fog. Vagy már történt is. Már nem tudtam mit érzek. Azt tudtam, hogy fáj, de azon kívül semmi. Csak annyit láttam, hogy fehér bőrömet, a vér áztatja. Mindent befogott a vörös folyadék, amitől már kicsit rosszul lettem. A hányinger kerülgetett, de nem jött ki.
Niall a kezemet fogta, és a vért fogyasztotta. Legalábbis próbálta. Nina nem mert bejönni, Ian pedig Marcelt próbálta a szobától távol tartani. Nem bírja még a vér szagát megszokni, mint a többiek. Na jó, Nina inkább félt ezért nem jött be. Ő már megszokta, de akkor sem mert ide jönni.
A következő percben, egy csodás érzés fogott el, szenvedésem közepette. A vér folyása abba maradt. Niall pedig még idegesen, de boldogan nézett a vörösen izzó szemeimbe. A kezemen a vérzés pontja begyógyult. Megpróbáltam fel ülni, de a szemeim , sötétkékre változtak és egyre hegyesebbek körmeim nőttek ki.Egyre rosszab lett ez a helyzet. Éreztem, hogy szemfogaim előbújnak. Hiretelen, egy nagyon erős, ám finom dolgot éreztem meg a karomon. A szőke fiú nézett rám, akinek szintén szemfogai voltak, és kék szemei.
- Mi történik? - kérdeztem, miközben jobb keze továbbra is a csuklómat fogta, ami vérrel volt áztatva. Tetoválásom alig látszott.
- NEm tudom. Talán az újhold! - erre rámutatott az ablakra, ahol a hold fénye csak beömlött az üvegen keresztül.
 A bőrünkün a fehér fény csillogott. Egyszer csak egy hangos farkasüvöltés zavarta meg beszélgetésünket. Az ajtónk betört és egy farkas jelent meg az összetört faszilánkok felett. Morgott és odafutott az ágyra. Óriási mancsaival lépgedett az ágyneműn, amikor belenéztem a szemeibe és egy olyan érzés fogott el Marcel iránt ami eddig nem. Mérges voltam. Ezért az ökleimet össze szorítottam és leütöttem. A kék szemű srác lefogott, de én kiszabadultam erős kezei közül, és elkezdtem a nagy szőrös állat vérét inni. Majdnem megöltem amikor emberként feküdt ott Marc.
Szemeim újra barnák lettek, szemfogaim pedig kissebek lettek. Gyorsan felkaptam a takarót, ami tiszta vér volt, és betakartam a pucér srácot.
"Felvettem egy bugyit, majd lesétáltam a konyhába. Kivettem két tasak vért a hűtőböl majd elindultam a szoba felé, de csengettek. Biztos megjöttek Zayn-ék. Kinyitottam az ajtót majd egy szöszi srác állt az ajtóban.
- Katherine McCall? - kérdezte és rám nézett
- Igen. Te Louis egy haverja vagy? - kérdeztem
- Igen. Bejöhetek? - kérdezte erre beengedtem. Kicsit ismerős volt, de biztos hülye vagyok. - Kat egy pucér pasi áll a hűtőnél! - kiabált.
- Gilbert, miért nem öltöztél fel? - nyafogtam majd becsaptam az ajtót és oda mentem vámpír gyorsasággal
- Nem tudtam, hogy itt lesz más is.
- Akkor talán menj és öltözz fel! - mutattam a szoba felé, és el is ment - Bocsi, de nem tudtam, hogy ez lesz az új szokása. Amúgy, hogy hogy egyedül vagy? - kérdeztem mire a kezébe nyomtam az egyik tasakot"
Szinte halottnak tűnt, így kezdtem félni. Ez az élettelen test nagyon meg ijesztett. Göndör haja izzadt volt, teste pedig véres, és nedves. Mivel bennem van egykis farkas dolog is, tudtam a fájdalmát gyengíteni. Lehet, hogy ez nem segít rajta, de reménykedem.
- Gilbert ne halj meg! - mondtam neki a könnyeimmel, küzködve, amiki az arcára cseppentek, és lefojtak az arcán. Elkezdett levegőt venni, amitől mellkasa fel és le mozgott. Gyorsan szóltam Ninának, hogy jöjjenek oda, és csináljanak valamit.
** 18:00 **
Marcel már rendbe jött. Valami lét kell innia amiben gyógynövények vannak. Ian szerint olyan a mérgem ami a farkasokat belűlről marja szét. Olyan mint a farkas ölő ( az egy növény ) . Ha nem tisztították volna ki a sebet, akkor meghal. De most komolyan mi történik????? - kérdezgettem magamtól.


- Kicsim mire gondolsz? - nézett rám a szöszi, miközben a vállamat fogta és egy cuki mosoly jelent meg tökéletes arcán


- Arra, hogy mi volt ez az egész. Miért van tele farkasölővel a mérgem? Talán még a tiéd is, mert ugyan az jött ki nálad mint nálam! - válaszoltam.

 A mellkasára hajtottam a fejem. Az ágy még mindig vérrel volt áztatva, de nem foglalkozva vele, tovább beszéltünk.

- Én nem tudom, hogy nálam is lesz e olyan mint nálad, de az biztos, hogy rám és a többiekre számíthatsz. Bízz bennem! - és egy puszit nyomott az arcomra.

 Belenéztem gyönyörű kék szemeibe, amitől nagyon jó érzések fognak el. Mintha egy másik világban lennék. A szerelem világában. Feljebb hajoltam és egy csókot nyomtam puha ajkaira.

Egyre hevesebb volt a csókunk. Testem átjárta a boldogság és a bizsergés. Niall mellet biztonságban érzetem magam. Mintha ő lenne a védő angyalom. Egy ír angyal! Egy ír manóó :333

- Fürdünk együtt? - kérdezte az ír srác. Nah kezdi is a perverz énjét elő hozni! Ez tetszik :333

- Még jó! - erre felálltunk a véres anyagokról.

Megfoktuk egymás kezét és a fürdőszobába mentünk. Megnyitottam a zuhanyt és elmentem tiszta ruhákért. Mert persze Niall-nek is kell. Kiléptem a fürdőböl és a ruhás szekrényhez mentem. Kivettem belőle egy pólót és egy bugyit. Átsétáltam Niall szobájába is ahonnan hoztam egy boxert és egy pólót. Vissza mentem a zuhanyhoz ami alatt már teljesen anyaszült meztelenül állt a szőkeségem.

- Elfogy a meleg víz ha nem jössz! - nevetett amire levetkőztem és beálltam mellé. Ahogy a víz folyt le a testemről, piros színűvé vált. Tudtam, hogy az a vér. Niall úgy terelte el róla a figyelmem, hogy apró csókokat hagyott, fehér és sápadt nyakamon. Ajkainak érintése csodálatos volt. Mintha csak álmodnám. Most kivételesen semmi sem zavart meg minket.

- Úgy érzem, egyedül a zuhany alatt van nyugtunk! - mondtam erre elnevette magát és megcsókolt. Ajkai lágyan de mégis durván érintették az enyémet. Kissé megharapdálta alsó ajkamat, majd én is az övét.


* 1 hónap múlva *

Egy hónap alatt kissé megváltoztak a dolgok. Kezdjük a három héttel ezelőtti napon.

[ Visszatekintés ]

Niall és én, elmentünk moziba, egy randi szerűségre. A sötét moziteremben sok szék, és ember volt. A vetítés közben még több ember lépett be, ami megzavarta a vetítést, amitől kissé ideges lettem, de vissza fogtam magam. Na jó csak halálra rémiszettem egy gyereket,vörösen izzó szemeimmel, de nem gáz! :D .

*

Mikor vége lett kiléptünk a teremből, és Louis állt előttünk. Olyan boldog voltam, hogy a nyakába ugrottam, és úgy ölelgettem. Leszálltam a szilárd talajra, ami jó érzés volt, a talpamnak. Az a kis gyerek akit meg ijesztettem, pont melletünk ment el. Mikor rám nézett kék szemeivel, sikított és elfutott melletem. Niall nevetve nézett rám, míg Lou értetlenül nézett bele barna szemeimbe.
- Ez meg mi volt? - mutatott a kijárat felé, mintha valami rosszat tettem volna.
- Semmit. Csak fél tőlem! - nevetve elsétáltunk az azutóhoz, amiben kikérdeztem, hogy miért van itt, és honnan tudta hol vagyunk. Mint kiderült azért mert, hiányoztam neki, és Nina mondta neki, hogy moziban vagyunk.

*

Mikor vissza értünk a házba, Nina és Ian boldogan beszélgettek a kanapén. Levettem a cipőm a kabátom, majd eléjük álltam és kikérdeztem őket.

- Szóval mi ez a happy-ség? - erre elnevették megukat, majd a barna hajú barátnőm rápaskolt a mellete lévő hejre, ezért oda ültem, majd a többiek is oda jöttek. Marcel Niall és Louis álltak, míg én Nina és Ian melletem ültek.
- Össze házasodunk! - mondták ki egyszerre és nagy vigyorral a képükön várták a válaszunkat.

[ Visszatekintés vége ]


Ez volt három héttel ezelőtt. Nemsokára esküvő, ami azt jelenti, hogy holnap. Hát nem siették el o.O
Két héttel ezelőtt, pedig Niall-el elutaztunk Ír országba, a családjához. Egy kis vissza tekintésben megmutatom, hogyan sikerült.

[ Visszatekintés ]

Leszálltunk a repülőröl, majd leintettünk egy taxit és elindultunk a családhoz. Ideges voltam de mégis boldog, hogy enniyre erős a kapcsolatunk. Nem gondoltam volna soha, hogy egy Ír származású sráccal fogok járni de még is ez van.

*

Oda értünk, és mind a ketten egy kisseb bőröndel indultunk befelé. A lépteimen látrszódott az izgulás. Az, hogy majd becsinálok a pillanattól amikor megláttam az anyukáját. Furán nézett rám. Na jó megértem, hogy nem egy fekete és piros hajú, fekete cuccokban járó csajra számított.
- Jónapot! Één - mondtam remegve majd kezemet nyújtottam - Katherine vagyok! - mondtam ki majd elmosolyodott, és megölelt. Niall aranyos mosolyt húzott a szájára, így gondoltam örül. Vissza öleltem Mrs.Horan-t, majd elhúzódtunk egymástól.
- Üdvözöllek itt! :) GYere be már nagyon vártunk rád! - erre befelé mutatott, és el is indultunk. Beléptünk az ajtón, és rögtön vér illata csapta meg az orrom. A szökeségem is megérezte, és furán bámult.
- Ez nem lesz jó! - suttogta erre beljebb sétáltunk, és megláttunk, egy vérző férfit. Nem tudtam mi van. - ÚRISTEN APA!!!! - ordította majd mind a ketten oda mentünk. A nyakából dőlt a vér, és ahogy láttam harapás nyom. Láttam, hogy szenved a fájdalomtól, ezért rá néztem Niall-re aki tudta mire gondolok ezért bólintott. Kezemet a férfi karjára tettem majd fekete csíkok jelentek meg karomon, és enyhítettem Mr.Horan fájdalmát. Tudták ezt a természet feletti dolgot, ezért nem kellet szavadkoznunk a történtek miatt. A kezemet a sebre tettem, és a gyógyulásra gondoltam. Elvettem a nyakáról, remegő ujjaimat és begyógyult a seb.

*

Két nap múlva, vissza mentünk L.A-be, ahol Louis és jó pár haverja várt a reptéren. Ott voltak a Teen Wolf-os srácok, a Vámpírnapló-s srácok Zayn és Liam. Együtt elmentünk " haza " ahova egy időre oda költözik az egész fiú banda. Szegény Nina és én . :(

[ Visszatekintés vége ]
És ezen a héten minden az esküvőröl. Nina tiszta HAPPY de közben ideges is. Mondjuk megértem, mert a nagy napja lesz, de minek ez a nagy felhajtás?

2013. aug. 9.

~02.03 Tetoválás, és fájdalom

Tetoválás, és fájdalom


Reggel egyszerre ébredtünk fel Niall-el. Jó volt arra kelni, hogy a gyönyörű szemeibe nézek.
-Jó reggelt, tündér bogár! - köszöntött álmosan
- Jó reggelt, ír manó! - erre elnevette magát és megdörzsölte a szemét. Nehezen felültem, és elő vettem a telót. Fél 12 volt.
- Akkor eljössz velem a tetkót megcsináltatni? - erre bólintott, és írtam egy üzit Ian-nek, hogy jöjjön át. Vissza írt, hogy mindjárt. Pár percen belül itt is volt.
- Na mizu? - lépett be és nekidőlt az ajtónak
- Figyelj ismersz valami tetoválót a városban aki még ma megcsinálná nekem a tetkót? - erre gondolkozott majd megszólalt
- Igen, a plázában van egy tetováló szalon. Mond a srácnak, hogy Ian küldött, így megcsinálja egyből! - erre bólintottam és kiment. Felöltöztem, majd bementem a fürdőszobába.
** Niall Szemszöge **
Lementem a konyhába reggelizni egy tasak vért. Nina éppen, tv-t nézett, így mellé ültem.
- Jó reggelt! - köszöntött
- Neked is! Mit nézünk? - kérdeztem
- A jövő cukrásza! - válaszolta - Nem valami jó! - erre elnyomott és egy zene csatornán amin, egy pörgős szám ment. - Figyelj lenne egy kérdésem! - nézett felém, amire bólintottam - Te és Kat jártok?
- Igazából én sem tudom. De én kedvelem, és szerintem ő is engem. Szoktunk csókolózni, de nem nevezném a miénket egy ízig vérig szerelemnek.- erre megjelent Marcel. - Miért kérdezed? 
- Ja, csak úgy. Mert kis cukik vagytok! - simította meg a vállamat. Marcel oda ült én pedig felmentem a szobába. Kat egy melltartóban és rövidnadrágban állt.
- Szia cica! - köszöntem és integettem mire oda nézett és mosolygott. Nem szégyenlős csajszi. - Mikor megyünk? - erre lehuppantam az ágyra
- Mindjárt. Csak egy perc. - Erre felvette a pólóját. Oda osontam mögé, és a derekát átkaroltam. A fejemet a nyakába hajtottam, és apró puszikat hagytam az arcán. Megfordult és szájon csókolt. Elég szenvedélyes volt, így nagyon jól esett. Egymás kezét fogtuk, és elindultunk a plázába. Megkerestük a tetkós szalont, ahol Kat elmondta amit kellet, és egyből elkezdték a szöveget a kezére.
**15:00**
Beültünk a kocsiba, és ahogy láttam, Katherine nagyon fájlalta a csuklóit.
- Jólvagy? - aggódva néztem rá. Szemében fájdalom volt, és csuklóit bámulta
- Ennek nem kéne ennyire fájnia! - sírva mondta nekem. Ránéztem a tetoválásra ami eltűnt - Mi történt? - nézett rám aggódva
- Nemtudom! De Ian tudni fogja! - ezzel elindultunk haza. Szótlanul ültünk a járműben, amíg nem értünk a házhoz. Egyből kiszálltunk, és a srácot kerestük. A kanapén ült, mire oda mentem hozzá és elmondtam mi történt. Kat csuklóit bámulta mire rá nézett.
- Igen látom. Egy Stay Strong mondat ugye?
- Igen! - erre Ian kicsit becsukta a szemét, majd kinyitotta és arany színűre változott.
- Akkor ez lesz életed egyik legfájdalmasabb élménye! - mondta a fiú és elkezdte az egyik csuklóját harapni. Majd átváltott a másikra, addig az előzőt szorította. Kat egyfolytában sírt és sikított majd elájult.
** Kat szemszöge **
A nagy fájdalmak közepette elájultam. Mikor felkeltem, tiszta izzadt voltam. Ránézte a csuklómra amin látszódott, a tetoválás. Csak néztem, ahogy a fekete szöveg a kezemen van. Niall ült mellettem, és ölelgetett.
- Tiszta izzadt leszel! - nevettem majd egy puszit nyomott az arcomra. Felálltam, majd a fürdőszobába vettem az irányt. Megengedtem a vizet, majd beálltam alá. A víz beterítette a testemet. A csempének dőlve bámultam újra és újra a tetoválást. Nagyon jól nézett ki. Hallottam, hogy valaki belép a szobába, így kinéztem. 
- Szia. Légyszíves menj ki! - mondtam a göndör hajú srácnak.
- Nem megyek amíg nem vallod be, hogy még mindig szeretsz! - ezen elképedtem.
- Nem mert nem szeretlek! És amúgy is, neked ott van Holland szóval minek erőlködsz?
- Mi közöd hozzá? - nagyon felidegesített ezzel. Éreztem, hogy kijönnek szemfogaim, és szemeim elvörösödnek.
- Tűnj innen ki! - mondtam mérges hangon, de halkan. Kicsit megrémült, ezért kiment. Gyorsan megmosakodtam, majd bementem a szobámba és elfeküdtem az ágyamon. Elkezdtem volna aludni, amíg nem kezdett el vérezni a kezem. Nagyon meg ijedtem a vérző kezem láttán.
- Niall! - kiabáltam, majd be is lépett. Bement a fürdőszobába és egy vizes törölközővel jött vissza. Rácsavarta a kezemre, de azt egyből eláztatta a vér. 
- Szívd ki a vért! - mondtam neki aki egyből szívni kezdte. Iszonyatos fájdalom járta át a testem. Egy kis idő után a szőkeség elvette a fejét a karomtól. A vérzés nem állt meg, így próbáltuk elszorítani, de az sem segített. Egyre gyengébb voltam, és éreztem, hogy valami történni fog. Vagy történt is.

Ennyi lenne a harmadik. Új rész egy ideig nem lesz, vagyis nem tudom, hogy lesz a net a közelben. Max jövőhét szombaton lesz, de azt sem ígérem. 
Puszillak és szeretlek titeket!
Komikat nem elfelejteni! :)
:33 Sziasztok egy hét múlva találkozunk :)))

2013. aug. 7.

Otherside - Remélem tetszik ez a vidi :33


~02.02 A nem várt látogató

* Dobpergés * Itt van a második rész :)   Három komi és jön a következő :) 
Jó olvasást! :)
Puszzii <3 ...
A nem várt látogató




A legutóbb látott emlékem, kicsit össze kavarta a dolgokat. Miért tettem azt azzal a nővel? És Niall mit keresett ott?
Én ezt tényleg nem értem. Én nem bántanék senkit. Legalábbis embert szándékosan biztosan nem. De talán nem is ember volt. Lehet valami gyilkos.
Gondolkozásomat a szőkeség zavarta meg.
- Katherine, itt van.. - itt kicsit elhalkult a hangja - Marcel! - erre kicsit le fagytam
- Mi a fenét csinál itt? - kérdeztem majd megfogtam a kezét és lesétáltunk. Ian éppen az előbb említett fiúval beszélt, és ahogy láttam Marc csak nevetett.
- Ian miről van szó? - erre megfordult és oda jött
- Egy kis, apai - erre elmosolyodtam - védés! - erre oda jött és úgy csinált mintha az apám lenne. Átölelt és olyanokat súgott a fülembe, hogy ő nem való hozzám, meg egy kretén és még effélét
- És ezen mi a nevetséges? - néztem furcsán
- Én sem tudom Kat! - erre eltűnt a szemem elől.
Kicsit megszorítottam Niall kezét, mert kicsit bizonytalan voltam, és ideges. Nem tudtam mit akar.
- Mit akarsz itt? - kérdeztem flegmán
- A bocsánat kérésem, elfogadását! Légyszíves bocsáss meg! Tudom, hogy egy idióta voltam! De én nem bírom ki nélküled, az életet!
- Figyelj! Megváltoztál, megcsaltál a legjobb barátnőmmel, plusz nem is érdeklődsz rólam! - mondtam nagyon idegesen, mire Niall felé néztem, és azt tátogta, hogy van valami a szememmel. Gondoltam, hogy vörös lett, így nem foglalkoztam vele. Vissza néztem, Gilbert-re aki meg ijedt, és hátrált. Komolyan mi van? Megnéztem a telefonomban a szememet, ami arany sárgán világított. Kicsit meg ijedtem, és csak bámultam. A szín egyre jobban erősödött, amitől a fiúk is meg rettentek.
- Nina! - kiabáltam sírva. Ő egyből oda jött és megnézte a szememet. Ian is oda jött aki ahogy láttam picit örült, de nem értettem minek. - Minek örülsz? - kérdeztem szipogva
- Annak, hogy te egy ritka példány vagy, Kat! - erre furcsán néztem
- He? 
- VAgyis, te egy olyan lény vagy, ami ha akar vámpír lesz, de viszont a farkas részed jön elő amikor vagy, totálisan mérges vagy, vagy olykor a túlzott szenvedély kellős közepén vagy, és még az is előfordul, hogy amikor szomorú vagy. Mint most! - erre nagyon megörültem. 
- Tehát erős vagyok? - kérdeztem ördögi mosollyal a számon
- A lehető legerősebb. Leszel! Csak gyakorolni kell! Ebben mind a hárman segítünk! Nina, Niall és én is! - erre ránéztem a szőke fiúra és egy biztató puszit nyomott az arcomra.
** Este **
Az ágyban feküdtem, és a tetováláson gondolkoztam. Lehet, hogy nem is idézet lesz a kezemen. Hanem az, hogy STAY STRONG. Ez kicsit jobban tetszik.
*
Pont festettem a körmeimet, amikor belépett a szőkeség.
- Szia szépség! - mondta majd megcsókolt és mellém ült - Muszáj ezt a büdös dolgot, kenni a körmeidre? - erre nevetett én pedig meglöktem a vállammal.
- Mi van Horan, csak körömlakkal vagyok szép? - imádok ilyet kérdezni :D
- Dehogy is szó sincs róla! Csak nem értem miért kell ez! - erre kész lettem a lakkozással, és eltettem a szekrénybe az üveget. - Figyelj, most mi lesz Marcel-el? - erre rá mutatott a szomszéd szobára. 
- Semmi. Azt csinál amit akar! De viszont engem, meg téged hagyjon lógva! - erre mind a ketten felnevettünk.
** 2 óra múlva **
Én a szöszi barátom, egy-egy tasak vért, szürcsölgettünk, közben a holnapról beszélgettünk.
Este 22:34-volt és már picit fáradt voltam, és Niall is.
- Na jó éjt kicsim! - állt fel, majd egy puszit nyomott az arcomra és az ajtó felé tartott.
- Te meg hova mész Horan? - erre vissza nézett
- Aludni! - erre látta, hogy furán nézek rá, így megtudta, hogy ezzel arra utalok, hogy aludjon itt.
Megbeszéltük, hogy itt fog aludni, utána elmentem fürödni, majd ő is.
Amíg ő volt a fürdőszobában hívott Louis.
~ Szia Lou!
~ Szia Kat. Mizujs? Elvagytok? - erre elmosolyodtam ok nélkül
~ Semmi, éppen aludni készülök. És igen elvagyunk. azt viszont légyszíves magyarázd meg McCall, hogy mi a fészkes fenéért engedted ide Marcel-t! - mondtam neki szigorúan
~ Én nem engedtem! Biztos, csak úgy elment. Holland sincs itt szóval, ő is a közeledben lehet!
~ Tényleg! Mi van veletek? - erre kcsit bele nevetett
~ Szakítottam vele!
~ Oh sajnálom :/ De most viszont alszok mert fáradt vagyok! Szia jó éjt! :) 
~ Jó éjt! És megint mondom nem akarok babázni! - erre nevettem majd letettem
Niall mellém feküdt, majd beszélgettünk, és elnyomott minket az álom.

2013. aug. 6.

~02.01 Jössz vagy itt maradsz?

Sziasztok itt is lenne a második évad első része! :) Ez rövid lesz de a másodikat próbálom hosszúra írni! :) Remélem tetszeni fog! 3 komi és jön a kövi :33
Puszii
Jó olvasását!
Jössz vagy itt Maradsz?

Mielőtt elindulnánk a gépre, elköszönök a családtól. És Louis-tól is. El kell, hogy engedjen.
Nem maradok örökre itt. Fel kell fognia azt ami van. 
***
Itt állok a ház előtt. Az ajtó ki van dőlve, és egy ablak betörve.
- Ó Te Jó Ég! - mondtam ledöbbenve a srácoknak - Félek mi vár odabent! - erre elindultunk.
Átsétáltunk, a kidőlt ajtón, majd beléptünk a házba. Minden szem ránk szegeződött.
- Istenem Katherine! - futott hozzám Louis. Megölelt amit én viszonoztam, mert azért kicsit hiányzott
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem
- Fent. De már jönnek! - erre oda jöttek és megöleltek. Marcel is oda jött, de nem igazán vett rólam tudomást.
Elmondtam nekik, hogy elmegyek innen. Nehezen fogadták el, de megértik. Még Louis is.
Felmentem a bátyámmal a szobámba ahol elkezdtünk beszélgetni. Leültünk a rámpa aljára és egymásra néztünk.
- Tudni akarod, hogy miért voltam régen, olyan amilyen? - erre bólintottam - Azért, mert anyáék engem is vertek. Néha a te baromságaid miatt is, és így vezettem le. De az régen volt Kat. Már nem vagyok ilyen.
- És mi bajod volt Niall-el? - kérdeztem
- Csak annyi, hogy egyszer volt egy barátnője, akit megcsalt. És nem akartam, hogy így járj! Ennyi!
- Hát oké. De akkor is elmegyek Los Angelesbe ! Ez nem változtat semmin! - erre kicsit elszomorodott
- Oké. De szerintem mielőtt elmész beszélj Marcel-el! Ráférne! - erre kiment. Írtam egy SMS-t Gilbert-nek, hogy jöjjön át a szobámba. Vártam egy ideig de nem jött. Így gondoltam, átnézek a szobájába, hogy ott van e. És ott volt. Holland-al csókolózott. Nem vettek észre, így eléjük álltam, hogy meglássanak. Mérgesen, és vörös szemekkel néztem rájuk.
- Ka-Kat én .. - nem hagytam, hogy befejezze, mert leütöttem
- Te normális vagy? - kiabált rám
- Gilbert! Hogy tehetted ezt? - sírtam - Hogy? Azt hittem szeretsz még! De te.. Megcsaltál! Az egyetlen barátnőmmel! Hogy lehetsz ekkora idióta? Hogy? - itt már ordítottam majd lementem a nappaliba.
Elbúcsúztam Liam-től, Louis-tól és Zayn-től amikor megjelent az emeleten lévő személy
- Katherine nagyon sajnálom! - nézett rám és magyarázott
- Figyelj Marcel! Döntsd el! Ha szeretsz még akkor eldöntöd, hogy Jössz vagy Maradsz! - erre néma maradt, és Niall-el el indultunk. Beültünk egy taxiba ahol beszéltünk egy jót.
- Kat, figyu! Most mi volt Marcel-el? Mert nem értettem! - mondta majd megfogta a kezemet.
- Az, hogy benyitottam a szobájába, ahol éppen Hollandal csókolózott.
- Komolyan? - erre bólintottam - Mekkora arca lett. Ahogy mesélted, nem volt az a nagy " Hűde menő vagyok" srác. És, hogy most olyan lett. Kihasználja ezt. - mondta nekem, én pedig egyetértően bólintottam 
- Tudod, azt hittem ő az igazi. Olyan jól elvoltunk, hogy reméltem ő a tökéletes számomra. De aztán jött a farkas dolog, aztán göndör haj csőgatya meg minden. És ezzel, a személyisége is más. Hiányzik a régi srác. - itt pár könnycsepp folyt végig az arcomon, amiket letörölgettem,, majd Niall vállán pihentem. Ő átölelt, én pedig a nyakába kapaszkodtam.
Oda értünk a repülő térre, kifizettük a taxist, majd elindultunk befelé a csomagokkal.
** L.A **

Leszálltunk a gépről, és el is indultunk, egy taxihoz. Megadtam neki, azt a címet ahol egy ismerősöm lakik, mert megengedte hogy egy ideig meghúzzuk magunkat nála. Nem igazán beszéltünk az úton csak egy két szót, hogy kihez megyünk. Mondtam neki, hogy Ninához, a Vámpír Naplókbol. Még Louis mutatott be neki. Hogy ismer ennyi hírességet? Nem tudom. :D
  
** Házban **
       Beléptünk, és Nina egyből megölelet. Bemutatkoztak, egymásnak Niall-el, majd bementünk, és leraktuk  cuccokat. Kaptunk, egy-egy tasak vért, amit szívesen elfogadtunk. Kifaggatott minket, hogy mi is történt, amit furán fogadott. 
- Figyelj, Kat be mutatok valakit! - mondta majd lejött egy srác, egy szál nadrágban - Ő itt Ian! Ian, ő itt Katherine és Niall! - mutogatott
- Szia Ian! Kat vagyok, imádom a vért, és a gördeszkámat sem hanyagolom el! - fogtunk kezet
- Szia Kat! Ian vagyok, van egy állat védő cégem, és a vért is imádom! :D Csak nem az állati vért! - nevetett.
Egész nap a szobámban voltam, és gondolkoztam, meg rajzoltam a kezemre. Egy jó szöveget találtam ki, amit szerintem rá is fogok tetováltatni. " Ne érzed magad egyedül, mi együtt maradunk a végsőkig! "
- Niall! - kiabáltam majd be is jött
- Mizu? - kérdezte majd mellém ült.
- Eljössz velem holnap egy tetováló szalonba?
- Aha. Gondolom azt akarod ami a kezeden van. És jó ötlet. - mondta majd magamhoz húztam egy csókért. Utána kiment én pedig tovább törtem a fejem.  És újabb emlék képek jelentek meg.
" Egy szobában voltam, egy késsel a kezemben. Egyfolytában a nevemet hallotam, és támadó állásban figyeltem. Egyszer csak megindult felém, egy női alak, én pedig a szívéhez szúrtam a kést. A személy össze esett én pedig kétségbe esetten bámultam a kezemen lévő vért. Elkezdtem könnyezni, de egy szőke srác oda jött és azt mondta: - Semmi baj kicsim! - és egy puszit adott az arcomra. Szájába raktam véres ujjaimat, amiket élvezettel nyalogatott le. Szemei vörösen lángoltak, miközben a piros folyadékot fogyasztotta. "

2013. aug. 2.

10.rész Döntések - Évadzáró -

Halii itt az új rész! Lécci ha valaki nem iratkozott volna még el, az iratkozzon!
És köszönöm az eddigi olvasóimnak, hogy olvastak :)
Legyetek, jók :) És ha kérhetem, írjatok egy kétmondatot az eddigi részekről. :)
Puszii
Jó olvasást!
ZENE
Én elmentem egy szállodába, ahova eljött velem Zayn és Niall is. Nem érdekel se Louis, se más. Nyugalmaz akarok. Nem hiszem el, hogy éveken át átvert. És nem is kevés éven át. 50 hangsúlyozom ÖTVEN éven át.
***
Bent voltam a szobába a két fiúval. Én csak feküdtem és gondolkoztam. Ha úgy vesszük, most csak rájuk számíthatok.
- Nem kéne felhívnod Marcel-t? - kérdezte Zayn
- Ha érdekelném hívna. - vágtam rá 
- Mit fogsz most tenni? - ezt Niall kérdezte
- Elköltözöm. - mondtam ki kicsit bizonytalanul.
- És hova? Más házba vagy hova? Szomszéd városba? - faggatot a szöszi
- Nem. Los Angelesbe. - mondtam majd felültem
- Egyedül? 
- Ha csak valaki nem akar jönni akkor igen. De ez a ti döntésetek! - ezzel bementem a fürdőszobába és leültem a csempére. Ott elgondolkoztam. És végül elaludtam.
** Niall szemszöge **
- Haver mit csinál ennyi ideig odabent Kat? - erre rám nézett
- Nemtudom. Lehet elaludt. Nézd meg! - ezzel bementem és megláttam a földön ülő lányt. Felkaptam és a kezemben vittem ki. Lefektettem az ágyra, majd betakartam. Zayn mellé feküdt, én pedig elmentem a házba
** Zayn szemszöge **
Ott feküdtem Kat mellet, aki nagyon aranyosan szuszogott. Elkezdett mondani valamit, de tudtam hogy álmodik.
- Se-segítség... - itt nagy levegőt vett - Ez fáj. Kérlek ne - kezdett már kiabálni és ahogy láttam könnyezni
- Kat ébredj ! - ébresztgettem de nem ébredt
- Louis kérlek ne, ne bánts! - könyörgött már sírva
- Kat ébredj már fel! - rázogattam és kiabáltam neki majd felriadt és belém kapaszkodott - Nyugi semmi baj! - nyugtattam - Itt vagyok! - ezzel elkezdett nagyon sírni. Ő csak a nyakamba tette a fejét és úgy sírt. Nagyon sajnálom szegénykét. Hogy most tudja mi volt, így már rémálmai is vannak.
- Zayn! - szólt és rám nézett kisírt szemekkel
- Igen? - erre szipogott majd bele kezdett
- Te tényleg nem szerettél? - ez kicsit mellbe vágott. 
- De igen. Csak te bele szerettél Niall-be, én pedig Perrie-be. Így elmúlt.
** Katherine szemszöge **
Tehát bele szerettem Niall-be. 
- És még miért nem láttam Perrie-t? - erre csak elmosolyodott és lefeküdt én pedig a mellkasára tettem a fejem
- Mert már nem járunk. - erre felültem. Elővettem a telefonomat és felhívtam Marcel-t.
- Istenem Katherine hol vagy? - kérdezte és kiabálta bele egyből
- Neked is szia! - erre szipogtam - Egy helyen.
- De mégis milyen helyen? Mond meg és érted megyek! - erre egykis zörgést hallotam majd beleszóltak - Kathernie hol vagy? Merre vagy? - tudtam hogy ez Louis. Ezért kinyomtam. Hagyjon engem békén. Az ajtónak dobtam a telefont ami eltört.
- Miért dobtad oda? - kérdezte Zayn
- Mert nem vagyok kíváncsi senkire! - vágtam rá
- Még rám sem? - kérdezte ál szomorúsággal
- Rád igen ha adsz cigit! - erre megfogta a kezem és az ablakhoz sétáltunk. Adot egy szálat majd magának is kivett egyet. Meggyújtottuk, és el is kezdtük szívni. - Ez kurva jó! - mondtam és kifújtam a füstöt
- Tudom! Ezért szoktam rá! - mondta
- Jól is tetted! 
** Louis szemszöge **
- Én idióta!! Miért kellet régen vernem? Miért? Hogy lehetek ekkora idióta? - ordibáltam és a bútorokat dobáltam a házban
- Szivem nyugi már! - nyugtatott Holland
- Figyelj te tényleg nem érted? A hugom ki tudja hol van most! És miért nem tudjuk? Mert bántottam! - ezzel hozzá vágtam a falhoz az egyik szekrényt
- De megtaláljuk! Értsd meg! Csak nemfog elmenni az isten háta mögé! Este elindulunk és megtaláljuk! - ekkor megölelt
- Remélem. Ezért Zayn-t kinyírom! És Niall-t is! - morogtam és öklömet szorongattam
- Nem nem fogod egyiket sem! Elég kárt okoztál így is! - és elindult
- Nem mész sehova! - morogtam és a falhoz szorítottam.
- Louis engedj el! - kiabált
- Itt maradsz és engedelmeskedsz! - morogtam rá
- Louis hagyd békén! - ordított Liam, majd oda jött és el lökött Holland-tól
** Niall szemszöge **
Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Csak gyorsan bepakolok pár cuccot Kat-nek és megyek is.
Elő vettem egy táskát, és pakoltam amit tudtam. De lépéseket hallotam ezért gyorsan a rámpa mögé bújtam, és próbáltam észre vehetetlen lenni.
Valaki belépett és leült az ágyra.
- Kat nagy szükség lenne most rád! Louis megőrült, és erőszakos. Mindent széttör és ideges. - ezt tuti Holland mondta - Mondjuk a helyedben énsem lennék itt. De Lou-nak most szüksége van rám. Ajánlom, hogy vigyázz magadra. Csak adnál életjelet! - ezzel kiment én pedig kimásztam és tovább pakoltam a cuccokat. Ahogy láttam az előbb említett lány letett valamit, az ágyra. Egy levél volt amit beraktam a táskába majd elmentem.
** Kat szemszöge **
Az ágyon ültem, Zayn pedig a fürdőben volt. Ekkor belépett a szöszike.
- Kat hoztam neked pár cuccot. Gondoltam szükséged lesz rá! - és oda adott egy táskát.
- Köszi! :) Imádlak! - megöleltem és még halkan elmondtam, hogy eléggé és ahogy figyeltem hallota
- Hogy érted, hogy eléggé? - ezzel elhajoltam tőle.
- Így! - és megcsókoltam. Viszonozta a csókot, így egy mámorító csókolózás része voltam. Niall a nyakam felé hajolt és apró csókokat hagyott rajta. Elkezdte szívni amit egy halk nyögéssel dicsértem.
A hajában turkáltam amikor folytattuk a csókot. Mit ne mondjak nagyon ügyes. Olyan szenvedélyes volt a csókunk, amit még nem igazán tapasztaltam. Talán Marcel-nél.
Kezei a mellem felé haladtak én pedig a hátsóját fogdostam.
Abba hagytuk, és nyugodtan ültünk le az ágyra. Gondoltam kipakolom a cuccokat.
- Mi ez a levél? - kérdeztem és ránéztem a szöszire
- Holland hagyta az ágyadon. - erre kinyitottam
" Drága Kat. Nem mondom, hogy gyere vissza, mert megértem, hogy nem akarsz Louis közelében lenni. Csak agy életjelet magadról Lou-nak, mert szétrombol mindent. Ideges,erőszakos és egyfolytában piál. Még a cigit is elővette. Nagyon féltem. De tényleg ennyit tegyél meg!
Holland xx "
- Chh, lesheti! - ere eldobtam, és kivettem a dolgaimat. Niall segített, közben Zayn kijött a fürdőböl.
Leült a tv elé, és az MTV-n nézett valami interjút. Közben lett 10 nem fogadott hívásom két perc alatt. Ezek pedig Louistól és Marcel-től vannak. Nagyon csodálkoztam rajta mondhatom.
Beült a szőkeség a tv elé, majd én is. Rápaskolt a lábára, hogy üljek az ölébe, amit meg is tettem.
- Kezdek éhes lenni! - mondtam mire Niall a kezembe nyomott egy tasak vért. Csak rá néztem, de ő nevetett és, Zayn-nek is adott egyet.
Mind a hárman ittuk a piros folyadékot, amikor eszembe jutott. Meg kéne venni a repülő jegyet.
- Mindjárt jövök! - mondtam mire a szöszi vissza húzott és megcsókolt. Így tettem énis, majd mentem
- Hova mész? - kérdezték kórusban
- Jegyet foglalni!
- Komolyan? Tényleg elköltözöl? - nézett rám aggódva Zayn
- Igen! Én mindig komoly vagyok! - ezzel rá kacsintottam, majd lementem a recepcióhoz, és megkértem ott az embert, hogy foglaljon nekem két jegyet, a Los Angeles-i járatra, holnapra. 
Miután meg beszéltem vele, megláttam az ajtóban Liam-et.
Utánam szólt, de én felmentem a szobába.
- Srácok, itt van Liam! - mondtam és az ajtónak simulva mondtam
- És? Ő mit ártott neked? - kérdezte flegmán Zayn
- Neked mi bajod van Malik? És amúgy is, tuti Lou küldte! - ezzel kirohant én pedig leültem a ágyra. Niall is csatlakozott hozzám.
- Én elmegyek veled! Bárhova is de elmegyek! - ezzel megfogta a kezem és rám nézett.
- Biztos? Nem muszáj! - mondtam a szemébe nézve
- Igen Kat! Tényleg!.




2013. aug. 1.

9.rész Emlékek

Sziasztok. Most ebben a részben egykis szomorú részt szeretnék beletenni. Nem tudom, hogy sikerülni fog-e, de bízom benne, hogy igen! :)
Három komi után kövi! ;)
Jó olvasást ! :)
Puszikaa <3


Este, egy kiseb bulit tartottunk. Holland elhozta pár haverját a Teen Wolf-ból. Kicsit sokkban voltam, hogy Tyler Posey is itt volt. Ő az egyik kedvencem. Aztán, jött még Tyler Hoechelin és Crystal Reed is.
Kicsit piáltunk, táncoltunk hülyültünk és az én drága bátyám kissé berugott, Marcel-el és Zayn-el együtt. Rohadt fasza. Holland barátnőm nem örült annak, hogy Lou bepiált, de ez van.
Azt viszont nem gondoltam volna, hogy Marcel is fog inni. Na jó az új külseje inkább látszik ilyennek min a régi.
Én csak vért ittam, és Niall is. Ketten voltunk kint, a medencénél és ott üldögéltünk. Egy szót sem beszéltünk. Ám megszólalt.
- Neked tetszik a buli? - kérdezte és a folyadékot szürcsölgette
- Nem rossz. De inkább jobb most itt a levegőn, mint az alkohol szaggal teli nappaliban.
- Jah, nem tudok oda menni a hűtőhöz! - erre elnevettem magam. Kicsit furán nézett, de aztán ő is mosolyogni kezdett - Cuki mosolyod van! - erre elpirult. Szegény :33
- Köszi. Neked is! - erre csak meglöktem a vállát és csak egy " Naa " szót nyögött ki. Ott beszélgettünk és egyszer csak egy kép villant be. Ahogy Niall-el csókolózok. De régebbről. Kicsit meg ijedtem. Én nem Zayn-el voltam "kapcsoltba" ?
- Kérdezhetek valamit? - erre ő bólintott - Most bevillant egy kép rólunk. Ahogy csókolózunk. Volt valami köztünk? - erre kicsit elsápadt. Rosszat mondtam?
- Hát, Zayn előtt jártunk. Csak szakítottunk. - erre kicsit furcsán reagáltam. 
- Miért? - erre egy könny csepp gördült le az arcán. Letöröltem róla és felém nézett.
- Mert... Louis eltiltott tőled. - erre megint bevillant egy kép. A bátyám kizavarta a házból a szöszit. Én meg sírtam, és sírtam amiért nem lehetek vele. Itt már én is sírtam.
A fejemet a vállára döntöttem, ő pedig át ölelt. Egyfolytában emlék képek villantak be, és egyre jobban fájtak a dolgok. Nagyon rossz volt az életem, amíg ember voltam. De Niall és Zayn könnyítette meg. Azt nem értem, hogy miért van kevés mégis szép emlékem régről?
- Szerinted nagyon késő van ahoz hogy elmegyek a városba deszkázni? - erre kicsit felnevettem. Jó lenne most kiszellőztetni a fejem.
- Nincs, ha veled tarthatok! - erre felálltam, és gyorsan kicsempésztük a deszkáinkat az előtérből. Egyedül Holland látott meg, de ő túl elfoglalt volt. Louist kaparta fel a padlóról. :D
** Parkban **
Beértünk egy parkba, amit még életemben nem láttam. Megpillantottam egy rámpát, amire egyből felmentünk, és azon gurulgattunk. Amilyen mákos vagyok, el is estem. Lett egy sebem de egyből begyógyult.
- Ez az egyik előnye ha természetfeletti vagy! - nevettem mire felhúzott. Még egy pár percet ott voltunk, aztán leültünk egy padra.  Én elfeküdtem a padon, és lábaimat Niall térdeire tettem. Csak egy, " Istenem, mit művel ez a lány " nézéssel, nézett rám. 
- Kényelmes? - kérdezte
- A lábaimnak jó helye van, de a hátsómnak ez a fa nem igazán kényelmes.
- Segítsek rajta? - ezzel arra célzott hogy üljek az ölébe
- Nem kell köszi! - ezzel olyan hamis csalódott fejet vágott. - Rég ittam friss vért!
- Énis elég rég. Csak a csomagoltat isszuk mindig! - ezzel egyetértően mosolygott - Még csak fél kettő. Vadásszunk egyet?
- Yepp! - ezzel vámpírosan befutottunk az erdőbe. Egyből megtaláltuk a táplálékunkat, amiket el is fogyasztottunk.
A deszkákon mentünk, haza felé közben trükköket csináltunk és hülyültünk. Amikor haza értünk, a srácok kint voltak és a medencébe ugráltak. Tuti nem vették észre, hogy nem vagyunk otthon.
Bementünk a házba ami eléggé, érdekesen nézett ki. Egy csomó vértasak volt ürsen a padlóra dobálva, és egy alsónadrág is ami szét volt vágdosva.
- Nem is ők lennének! - mondta Niall
- Egy őrült banda az biztos. Megnézünk valami filmet? - erre bólintott - Hozok vért te addig rakj be valami vígjátékot.
- Oké! - erre felmentem és elő vettem egy jó filmet.
*** Reggel ***
Reggel felkeltem és Niall vállán volt a fejem.Mind a ketten a rámpán aludtunk. Köszi Louis, hogy egy ilyet is tettél a szobámba :D
- Niall ébredj! - löködöstem a vállát
- Kuss már asszony! - mondta ezen nevettem
- Ma nincs kaja! - erre hirtelen kinyitotta a szemét
Ekkor villant be egy hosszú kép. 
"Én és Niall éppen bent ültünk egy étteremben voltunk. Nagyon jól nézett ki, és éppen ettünk valamit. Louis megjelent és kirángatott az épületből. Elkezdett velem ordibálni, és megütött."
Ez annyira össze zavart. Miért bántott?
- Figyelj! - erre rám nézett - Megint bevillant egy kép. Egy étteremben voltunk, ahonnan kirángatott engem Louis és megütött. Ez megtörtént?
- Igen, sajnos megtörtént. Én mindig vigyáztam rád amikor tudtam, de nem mindig voltam ott. Ha találkoztunk sokszor voltak sebhelyeid. És én mindig magamat vádoltam ez miatt.
- Kérlek mond el a dolgokat. Mik, hogyan alakultak! - kértem erre bólintott
- Hát ezek után, veszekedtem a bátyáddal, amiért bánt téged. Ő azt mondta, hogy azért teszi, hogy ne legyek a közeledben. Ezért titokban találkozgattunk. Egy ideig ment, de Louis megtudta és olyan szinten bántott téged, hogy kómába estél. Én mindig melletted voltam, de ez nem volt elég. Egyszer csak arra figyeltem, hogy valami gép sípol egyfolytában. Fájó szívvel figyeltem az élettelen testedet. És ekkor jutott eszembe, hogy valamilyen szinten élhetsz még. Így oda hívtam, Zayn-t, hogy változtasson át téged. Így vagy aki vagy. Én pedig soha többé nem akartam, hogy a testvéred bántson téged ezért elköltöztem egy másik helyre. - és elkezdett könnyezni, ahogy én is. Nem válaszoltam erre a dologra, mert csak jobban fájt volna. Ott ültünk, és vállára tettem a fejem, ő pedig az arcát a nyakamba hajtotta. Ekkor belépett Zayn.
- Elmondtad neki. - mondta tudva a látványtól mi történt
- Én kértem rá. - böktem ki
- Nem baj. - mondta majd ki akart menni de a szöszi meg állította
- Zayn várj egy kicsit! - erre felém nézett - Akarod tudni, az ő szemszögéből a dolgokat? - erre bólintottam és a bal oldalamra ült, az előbb említett.
- Hát ez még Niall előtt volt. Ekkor voltál ugye 16. Vele pedig 18-évesen jöttetek össze.
Nos. Úgy találkoztunk, hogy a parton napoztál, én pedig a telefonodat kértem el, hogy felhívjam, a tesómat. Átadtad, majd vissza adtam a hívás után. Elkezdtünk, beszélgetni és nagyon megkedveltelek. Elkezdtünk barátok lenni, aztán ilyen Barátság Extrákkal dolog lett. Neked, el kellet költöznöd Magyarországra, ahol megismerkedtél Niall-el. NEkem közben barátnőm lett, és így jött a Niall és te dolog.
- Értem. És te tudtad, hogy mi volt köztem és Zayn között? - kérdeztem a szöszit
- Igen, mivel elmondtad. - ekkor lépett be Lou. Mosolyogva lépett be, de azonnal lefagyott róla. Meglátta, hogy hárman vagyunk bent. És a kisírt szemeimmel néztem rá. 
- Elmondtátok neki? - nézett a mellettem ülő srácokra mérgesen
- Louis joga van tudni! - mondta Niall
- De én akartam neki! - nyavalygott
- Louis! - kiabáltam rá - Ha elakartad mondani, akkor már megtetted volna! És tudod mit McCall? Menj a fenébe! - ezzel elfutottam, és ahogy figyeltem még ketten jöttek utánam. Elmentem arra a helyre ahol, tegnap voltam a szőkeséggel. Egyből levetettem magam a rámpára és sírtam. Kissé fájdalmasra sikeredett mert végig vámpír gyorsasággal futottam. A hátamra feküdtem és előttem volt a két fiú, akik a múltamban jelentős szerepet játszottak.
Mellém feküdtek, és megfogtam mindkettejük kezét. 
- Szóba állsz még vele? - kérdezte Zayn
- Nem tudom - válaszoltam
- Megbocsátasz valaha neki? - ezt a kérdést Niall tette fel
- Fogalmam sincs.

2013. júl. 31.

9.rész New House, New Family

Halii :) Köszönöm a komikat :33 Szeresselek titeket :D Remélem tetszeni fog az új rész! :) Három komi és jön a kövi :3
Jó olvasást ;)
Puszii :333

Reggel felébredtem és láttam, hogy valaki fekszik mellettem. Háttal volt, így észre vettem, hogy az nem Marcel, mert nem göndör a haja. Megfordult és láttam. Louis!!! :D
- Istenem Louis! - visongtam és ölelgettem - Végre itthon vagy! Hiányoztál
- Teis nekem! Komolyan egy hónap alatt, hiányzik az embernek a huga!
- És egy lánynak is a bátyja! - kacsintottam
- Kezdj el ma pakolni! Holnap költözünk!
- Muszáj? - nyavajogtam
- Igen. Kat heten élünk egy olyan házban amiben három szoba van! Na sipirc öltözz aztán megyünk házat nézni! Nyomás! - küldött ki mire felállt és lement a nappaliba. Én a fürdőbe mentem ahol összekészültem, majd lementem. Ott volt az a másik srác.
- Szia, Liam vagyok! - nyújtotta a kezét
- Szia, én pedig Katherine! De hívj Kat-nek ha lehetséges! - erre bólintott. Bementem a konyhába ahol már megint, Niall volt.
- Kíváncsi vagyok lesz-e olyan nap, hogy nem leszel a hűtőnél! - psizkáltam
- És olyan nap lesz-e, hogy nem kötsz belém! Vagy esetleg nem fogsz kurváskodni!
- Rohadj meg Horan! - néztem rá vörösen izzó szemekkel
Inkább megkerestem Marcel-t. Ahogy láttam kint van. És cigizik? Zayn-el együtt?
- Srácok, Zayn cigizik? - kérdeztem furcsán. Erre ők csak bólintottak. Chh gyönyörű. Két füstölővel kell élnem -.-
- Mikor indulunk srácok? - kérdezte Niall. Komolyan úgy picsog mint én! :)
- Most! Gyertek, indulunk! - szólt Liam. Olyan mintha az apánk lenne! Pótapuci :3
*** ( Új Ház ) ***
Oda értünk a házhoz aminek külseje, fehér volt, tele ablakkal. Óriási kert, sok növény, és egy óriási medence. Már itt le voltam nyűgözve ahogy a többiek is. Bementünk, a még üres nappaliba. Gyönyörű!!!
- McCall ez a ház tökéletes! - mondtam a bátyámnak
- Köszi Katherine! - erre oda jött és adott egy puszit a fejemre
Még körül néztünk, megnéztük a szobákat, konyhát és a fürdőt. Én azthittem, hogy ez már sok. De Lou behívott minket egy szobába. Teljes sokkban voltam.
- E-e-egy kondi terem? - dadogtam
- Aha! Tetszik srácok? - kérdezte a testvérem
Erre mindenki egy "Eléggé"-t és " Aha"-t válaszolt.
** Otthon **
Még csak most jutott eszembe. Ha Lou hazajött, Marcel elmegy.... A gondolataim miatt, elkezdtem könnyezni, amit a szobámban lévő Holland észre is vett
- Csajszi miért sírsz? - kérdezte
- Mert Marcel elköltözik. És már úgy megszoktam, hogy itt van.
- Istenem Kat! Te tényleg azt hiszed, hogy vissza költözik? Figyelj. Ő a természet felettiekhez tartozik. Otthon mindig piszkálták, olykor meg is verték. Ha ott élne még mindig, akkor talán megöli az anyját és az apját.
- Ez nekem eszembe sem jutott. De ezt csak te gondolod így, vagy Louis is?
- Jahj édesem, ezt én beszéltem vele, tegnap este! És bele egyeztünk, hogy velünk költözik! - mondta a vállamat simogatva
- De nem fogják a szülei keresni? - kérdeztem erre belépett az emlegetett személy
- Nem fognak! Hála Zayn-nek! - erre bedugta a fejét az ajtón
- Köszönöm szépen! - és úgy jött be mint egy szépség királynő. Integetett és csípőjét rázta - Igen Mrs.McCall köszönöm a sok támogatást. Mrs.Roden-nek is köszönöm a kiváló sminkelést és haj ápolást! ÉS végül, köszönöm Mrs.Gilbert-nek - erre nevetni kezdtünk már anniyra hogy fetrengtünk a baromságán -, hogy megengedte, szülei megigézését! Nagyon szépen köszönöm !!! - erre mű sírást kezdett csinálni.
- Oh Mrs.Malik nagyon szívesen! - mondtuk egyszerre Holland-al.
*** Utolsó pillanatok otthon *** 
Még egyszer körbe jártuk Louis-al a házat. Sok emléket őriz, mivel régen itt éltünk, még Magyarország előtt.
- Hiányozni fog! - mondta
- Nekem is! De túl kell lépnünk rajta. Majd még visszanézünk egyszer-kétszer. - vígasztaltam - De most menjünk!
- Oké. De várj! Jessica? - kérdezte meg ijedve
- Tegnap este elástam a temetőben. :) - mondtam egy vígasztaló mosollyal
- Oké! Menjünk! - erre kiléptünk az ajtón. Egyszerre zártuk be az ajtót. Ő eltette a kulcsot, én pedig megsimítottam a kilincset. HAlkan elmotyogtam egy " Hiányozni fogsz" mondatot majd beszálltunk a kocsiba.
Zayn kocsijában ült az összes fiú, míg az enyémben, én és Holland.
*** A házban ***
Felmentem a szobámba., ami sötét lila volt, egy nagy gardrób volt benne és egy rámpa??
- McCall! - kiabáltam Louis-nak
- Mivan hugi? - jött be egyből
- Mi ez a rámpa? - mutattam az említett dologra
- Meglepi. Tudom, hogy imádod a deszkázást úgyhogy gondoltam legyen! - erre oda mentem és megöleltem
- Nagyon köszönöm! - suttogtam a fülébe.
- Ja és mit szólnál, ha Marcel veled lenne egy szobában? - tette fel az ajánlatot
- Megengeded?
- Nem Kat! Egy évvel vagyok idősebb nálad! Én nem bírálom az életed! Csak ha nagyon muszály.
- Uhh hát akkor küld fel! - mondtam erre eltűnt Marcel pedig feltűnt
Elmondtam neki, az ajánlatomat, aminek örült így behozta a cuccait és pakolni kezdtünk. Két nagy gardrób volt így mind a kettőnknek volt helye. Bepakolásztunk, aztán a bútorokat hoztuk be. Zayn egyik ismerőse, bútor szállító, így egyből megkaptuk a dolgainkat. Volt nekünk egy farncia ágy, két éjjeli szekrény, pár lámpa.
Este nyolcra készen lettünk a pakolással. Lesétáltam a konyhába, ahol természetesen Niall ott volt. És most nem kötöttem bele. Nagy nehezen :D
Kinyitottam a hűtőt, ami tele volt vérrel. Úgy látszik valaki kirabolta a kórház készletét! :D
Kivettem egy tasakot, majd iszogatni kezdtem. Felültem a pultra, majd a szöszi is mellém.
Én csak magamban gondolkodtam amikor hozzám szólt.
- Te most tényleg, egy hangyányit sem emlékszel rám?  - nézett rám majd beleszürcsölt a piros folyadékba amit a kezében tartott.
- Nem igazán. De légyszíves mond el, hogy mi van mert nem értek sok dolgot. Zayn mondott, el egy kettőt, meg régebben Louis, de amúgy semmi.
- Legyen annyi elég, hogy nagy hatással voltál rám, még 1894-ben. De majd egyszer elmesélem! - ezzel lehuppant a bútorról és felfelé vette az irányt.

Fontos :)

Sziasztok. Olvastam egy komiban, hogy az egyik olvasóm, kórházban van :) Ezt üzenem neki:
"Szia. Nagyon remélem, hogy meggyógyulsz! Légy erős, bármi miatt is vagy ott! Nagyon remélem, hogy nemsokára ki engednek a fehér falak közül! :)
Psuziilak és gyógyulgass :33
Katherine <3 "

Remélem, ti is szorítotok neki ! 
Pusziii

8.rész Nevek és meglepődések

Halii :) Három komi és új rész :) Pipák és feliratkozások se legyenek kihagyva :)
Jó olvasást. :)
Puszii :33



Még mindig fetrengtünk az ágyon és beszélgetünk. Kifaggatam erről az egész "átváltoztam és hancúrozzunk egyet" dologról, de neki ez volt a válasza: Új élet, Új belső! 
Engem ez nem zavar. El mondtam neki ezt a régi Barátság Extrákkal dolgot amit furcsálta de nem haragudott érte.
Felálltunk, és oda mentem a szekrényemhez. Marcel tudja, hogy nem érdekel ha pucéran lát, ez van! Ahogy láttam, most nem volt félős és végig nézett rajtam.
- Hogy lehetsz ennyire szexi? De most komolyan? - nevetett
- Úgy, hogy beképzeled magadnak! Nem vagyok tökéletes! - mondtam majd felkaptam egy nagy pólót és letámadtam Marcelt. Ő még pucéran feküdt, a takaró alatt. Én sem voltam beöltözve, az egész testemet csak egy póló fedte. Éreztem, hogy letapizza a melleimet amire én a férfiassága megszorításával válaszoltam, kanos vágyainak érintésére. 
- Katherine, kanos leszek! És most nem bírnék el még egy menetet! - figyelmeztetett
- Nem kívánod a testem Gilbert? - néztem rá furcsán szemöldökömet pedig felhúztam. Ő csak annyit mondott erre, hogy " Egy nap csak egyet bír ki többet nem! " Ne ezt megnézem félév múlva :D
Felvettem egy bugyit, majd lesétáltam a konyhába. Kivettem két tasak vért a hűtőböl majd elindultam a szoba felé, de csengettek. Biztos megjöttek Zayn-ék. Kinyitottam az ajtót majd egy szöszi srác állt az ajtóban.
- Katherine McCall? - kérdezte és rám nézett
- Igen. Te Louis egy haverja vagy? - kérdeztem
- Igen. Bejöhetek? - kérdezte erre beengedtem. Kicsit ismerős volt, de biztos hülye vagyok. - Kat egy pucér pasi áll a hűtőnél! - kiabált.
- Gilbert, miért nem öltöztél fel? - nyafogtam majd becsaptam az ajtót és oda mentem vámpír gyorsasággal
- Nem tudtam, hogy itt lesz más is.
- Akkor talán menj és öltözz fel! - mutattam a szoba felé, és el is ment - Bocsi, de nem tudtam, hogy ez lesz az új szokása. Amúgy, hogy hogy egyedül vagy? - kérdeztem mire a kezébe nyomtam az egyik tasakot
- Liam és Zayn elmentek Louishoz, mert ott nagyobb a vadászati lehetőség vagy mi. Nem értem a farkasokat, szóval ne kérdezd.
- Louishoz? Magyarországra? - kérdezgettem mire bólintott. Komolyan rohadt fasza. - És meddig?
- Asszem addig amíg Lou. De ne aggódj. Elmegy az idő, a tanítással!:)
- Köszi. Amúgy, hogy hívnak?
- Kat ne szórakozz! Tudod te!- mondta komoly fejjel
- Nem nem tudom! - mondtam neki de ő csak furcsán nézett. Egy két percig bámult, majd elfutott.
Mi baja van? Amiért nem tudom ki ő, meg kell sértődni? Gyönyörű! Egy érzelgőssel van dolgom.
Felmentem Marcel-hez, aki az ágyban feküdt és a gépemen pötyögött. Elmentem mellete, és a fürdőbe vettem az irányt.
** ... Szemszöge **
Nem hiszem el! Miért nem tudja a nevem? Ennyire megutált vagy mi? Jó tudom, hogy annak idején nem lett volna szabad elhagynom, de az, hogy elfelejt ez már sok! Tényleg sok!
Én szerettem őt! Tényleg szerettem! De ez a dolog ami történt velem, megnehezítette azt a korszakot.
** Kat szemszöge **
Hallom, a szőke srác minden gondolatát. Hogy ért, hogy szeretett? Azt sem tudom ki ő! Komolyan lefáraszt.
~ Szőkeség légyszíves ne mondogasd, hogy ez már sok! azt sem tudom, ki vagy! - másztam bele a gondolataihoz
~ Katherine, ne legyél már ennyire átlátszó! Fáj, hogy kizársz! - komolyan mi van?
~ Jó tudod mit? Itt maradsz! ÉS ha netán emlékezni fogok rád, akkor szólok! - ezután elszaladtam a konyhába, ahol éppen egykis vért ivott 
Én a deszkámmal együtt elmentem otthonról. Mindig bent vagyok és rám fér egy kis friss levegő.
Elindultam, majd gurultam a gördeszka park felé. Állítólag van, így meg keresem.
Csak mentem és mentem majd megláttam egyismerős arcot. Ő tudom is ki.
- Holland? - kérdeztem mire felém bámult. Igen ez ő.   
 - Katherine!! - kiabált majd felém futott. Így tettem énis, így egymást ölelgettük.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem boldogan
- Hozzátok jöttem! Most értem ide! - válaszolta
- De Louis nincs itthon, még egy ideig!
- Miért? - aggódott
- Magyarországon van. De remélhetőleg a héten már itthon lesz. 
- Okés. Amúgy hova tartasz?
- Deszkázok kicsit! Figyelj, gyere elkísérlek hozzánk! - mondtam erre elindultunk hozzánk.
Útközben elmondtam neki, hogy kik vannak ott nálunk. Egy szőke srác, aki nem árulja el a nevét, és Marcel. Egyből nevetett a nevén és le nyomizta. Hmm majd ha meglátja nem ezt mondja. :333
Beértünk a ház elé. Elő vettem a kulcsomat, majd kinyitottam az ajtót. Beléptünk és leraktuk a cuccokat.
- Marcel gyere le! Lehetőleg ne pucéran! - kiabáltam fel neki. Holland olyan " Na ki ez a nyomi " arcot vágott.
A barátom lejött és ránézett a barátnőmre.
- Két kérdés. Ki ez a dögös pasi? Kettő hol van Marcel? - kérdezte mire én és a göndörke is elnevettük magunkat
- Két válasz! - kezdett bele a barátom - Egy. Ez a dögös pasi Marcel. Kettő itt áll előtted! - erre a lány eléggé ledöbbent. Csak bámult ki a fejéből, és értetlenül nézett - Neked mi a neved?
- Holland! Holland Roden ! - nyújtotta a kezét
- Marcel Gilbert! - itt kezet fogtak


A nap többi részében megismerkedtek, én pedig a szöszivel veszekedtem.
- Megtennéd, hogy nem zabálod fel az egész hűtőt? - kérdezte rá, mert ma már legalább 10.-et nyomta be.
- Megtennéd, hogy nem szólsz bele a táplálkozási dolgaimba? Köszi! - válaszolta. Komolyan ha nem lenne rá szükségem rég kidobtam volna a házból.
Este felhívtam Louis-t, hogy jöjjön már haza.
- Szia hugi. - köszönt
- Szia. Figyelj, gyere már haza! - nyafogtam
- Miért hiányzom?
- Igen. És nélküled nem bírom, az itthoni dolgokat. Komolyan, azt sem tudom ki ez a szőke! Egyáltalán ismered?
- Igen ismerem. Nyugi holnap már jövünk haza. És figyelj lenne egy kérdésem.
- Mond.
- El kell költöznünk. Nem fogunk elférni a házban.
- Ugye jól gondolom miért. Mert ideköltöznek a kis haverjaid is ugye? - kérdeztem kicsit lelombozva
- Igen. De figyelj. Az úgy jó, ha Holland is költözik? Legalább énis boldog leszek, meg te is!
- Jó. Amúgy itt van nálunk!
- Mi tényleg? - kérdezte boldogan
- Igen. Beszélsz vele?
- Aha. - erre kiabáltam és ide jött. A telefonommal együtt kiment a szobámból. Nem nagy boldogságomra a szőkeség lépett be.
- Az én nevem. Niall Horan! Boldog vagy? - kérdezte flegmán
- Igen nagyon.  - válaszoltam azonos hangnemben - Még valami? - ere kiment. Végre egyedül. 
Gondoltam megnézem az új Teen Wolf részt. Végre a kilencedik :33 És ekkor eszembe jutott. Nem mentünk suliba a héten. Mindegy nem érdekel. Bekapcsoltam és elkezdtem nézni.

2013. júl. 30.

7.rész Dögös Marcel :33

FÖRSZT MÁCS IZ ÁJ LÁV JÚÚ
Halii :) Itt is lenne az új rész. Komizzatok lécci!
Puszi
Jó olvasást

- Szóval? - kérdeztem rá újból
- 16 éves korod óta. És igen, én voltam az első! - mondta majd mosolyra húztam a számat - Mit mosolyogsz? - vigyorgott ő is
- Nem gondoltam volna, hogy te. De még csak azt sem tudtam, hogy már nem vagyok szűz de oké.
És bocsi, ha gáz, de milyen voltam? - erre eléggé nevetni kezdett de halkan
- Őszintén te voltál az eddigi legjobb partnerem - erre kacsintott én pedig biztos elpirultam - És hidd el, Marcel örülhet, hogy veled van dolga! És teis, hogy ő van neked. Becsüld meg Katherine - erre megfogta a kezemet. - Szeresed őt! - erre felállt és lefeküdt a kanapéra.
- Miért feküdtél oda? - kérdeztem furcsálva
- Mert aludni szeretnék!
- Istenem Malik. Húzz Lou szobájába! Jóéjt! - ezután mind a ketten elmentünk a szobákba. A barátom még mindig aranyosan aludt. Mellé feküdtem és átkaroltam. A göndör tincsei szanaszét álltak amikbe bele túrtam. Kicsit elmosolyodott, így tudtam fent van. Magához húzott majd megcsókolt. Becsuktam a szemem és úgy aludtunk el.
** ( Reggel ) **
Olyan 10 körül felébredtem de Marcel nem volt mellettem. Gondoltam, hogy megint a fürdőben van így nem izgultam. Vissza aludtam és felkeltem fél 12-kor de még akkor sem volt ott. Így gondoltam, felhívom. Megfogtam a telefont, és megkerestem a számát. Hívtam de megszólalt a telefon az éjjeli szekrényen.
Felálltam az ágyból és lesétáltam. Zayn az asztalnál ült és egy tasak vért iszogatott.
- Jó reggelt. Nem láttad Marcelt? - kérdeztem fáradtan
- Jó reggelt! Elment a városba. - mondta. Gondolom, hogy könyveket vesz vagy ilyenek, úgyhogy csak rábólintottam. Kinyitottam a hűtőt, majd ki vettem egy csomag piros folyadékot.
Leültem az asztalhoz és szürcsölgetni kezdtem. A telefonomon kcsit Twittereztem, majd felmentem a szobámba. Felöltöztem, majd megfogtam a deszkámat és elindultam az ajtóhoz. Mielőtt oda értem volna belépett Marcel. Én csak néztem. Teljesen más volt. Egy csőnadrágban,torna cipőben és egy feszülős pólóban lépett be. Göndör haja pedig össze vissza állt. Én egy folytában vigyorogtam, és néztem őt.
- S-szia! - köszöntem neki
- Szia kicsim! Hogy tetszem? - ölelgetett majd pózolt. Olyan dögös volt, hogy legszívesebben letámadtam volna
- Te! Nagyon jól nézel ki! - próbáltam kimondani ezeket a szavakat, mert még mindig sokkban voltam - Mi történt? - kérdeztem erre csak oda jött majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Elgondolkoztam. És tudod új életem van. Van egy barátnőm akit nagyon szeretek. Egy új természet feletti dolog lett belőlem, amit nem értek de talán szeretem is. Ezért gondoltam egy új külső, még fokozni fogja a hatást! - egy picit elgondolkodtam, hogy így ugyan olyan lesz? Ha nem akkor szeretni fog/ fogom még? Hát pillanatnyilag abban maradok, hogy szeretem és ő is szeret engem. :)

- Szóval Marcel! Milyen volt az éjjel? - kérdezte Malik
- Hát az biztos, hogy fájt az egész, de a végén ugye vissza változtam neked köszönhetően amit köszönök. - mondta majd erre Zayn bólintott
- Srácok nekem mennem kell! Kat téged majd Louis hív, és elmondja mi lesz. Este jövök a többiekkel. Sziasztok! - erre vámpír gyorsasággal elment. Marc felkapott, én pedig lábaimat a dereka köré fontam. Nyakába kapaszkodtam, míg ő a derekamnál fogott.
- Gyönyörű vagy! - dicsért meg a barátom
- Te pedig dögös! És nagyon jól nézel ki! Tényleg! Nem mintha ez nekem számítana! - mondtam majd oda hajoltam és megcsókoltam. Olyan erősen tartott, hogy biztonságban éreztem magam a karjaiban. Lehet, hogy megváltozott kívülről. De bent még ott lakozik a régi Marcel Gilbert. De én mind kettőbe szerelmes vagyok :)
- Katherine én annyira szeretlek téged! - mondta majd egy csókot nyomtam duzzadt ajkaira
- Én is szeretlek téged! - erre lerakott és vámpírosan felfutottunk a szobába. - mielőtt rosszul néznétek, Kat segített neki felfutni :9 By:Katherine - Rá vágtam Marcelt az ágyra és felé hajoltam, majd durván csókolgatni kezdtem. Nem érdekel, hogy reggel van! Ez van :D
***
Az ágyamban feküdtünk, és mind kettőnk szájából halk nyögések hallatszottak. Sugárzott Marcelből, hogy szeret. És, hogy élvezi ezt a dolgot.
Mivel én voltam alul, a hátát eléggé össze karmoltam. De nem baj mert úgyis begyógyul.

***
Miután vége lett, mind a ketten fáradtan, de boldogan feküdtünk az ágyon. Ahogy ránéztem és oldalamra feküdtem bele néztem gyönyörű szemeibe. Körülötte izzadság cseppek potyogtak. 
- Ez rohadt jó volt! - mondta Marcel
- Igen. Komoly volt! :D - nevettem. Telefonom el kezdett csörögni, amit felvettem. Louis hívott.
~ Szia Lou! - köszöntem bele még mindig egy kicsit zihálva
~Szia. Rosszkor hívlak? - nevetett
~ NEm vagy vicces! És nem! Na szóval mizujs?
~ Semmi. Figyelj Zayn ma két srácot visz a házba. Az egyikük farkas, a másik pedig vámpír. Ők így hárman segítenek nektek oké?
~ Oké! Mikor jösz vissza?
~ Nemtudom. Amúgy milyen volt? - nevetett perverzen amire neheze reagáltam
~ Kapjad be McCall! De most leteszem! Szia
~ Jó hancúrt! Szia - a végét elnevette. Perverz egy bátyám vagy az biztos

Komolyan!

Gyerekek ennyire lusták vagytok, vagy ennyire szar a blog?
Komolyan van öt feliratkozóm abból egy se komizik! Rohadtul elegem van, hogy nem vagytok pár szót leírni! Szóval, ha nem komiztok akkor nem folytatom a  blogot! Nem a semminek írok!
Komolyan szeretem ez a blogot, és szeretettel írok, de ti nem becsülitek meg!
Szóval tudjátok mi a dolgotok!
Katherine

6.rész Kérdések

Halii :) Itt is a kövi! 
ÁJJ CSÉJNDZS MÁJ MÁJND!!!!


- Bazd meg Malik! Húzzál ki! - ordítottam rá
- Jó! De figyelmeztetlek nem akarok még keresztapa lenni! - erre nevetett és megdobtam egy párnával. Végre kiment így tudtuk folytatni Marcel-el a csókcsatát. Tudtam, hogy pont most nem lehet megtenni a dolgot így abba hagytuk és lesétáltunk a konyhába. Zayn úgy nézett ki, mint a bátyám ahogy oda mentünk.
- Malik mit csinálsz? - kérdeztem mert valami elég büdös jött a konyhából
- Neked egy italt. És ezt minden nap meg kell innod! - figyelmeztetett
- De ez mire jó? - kíváncsiskodtam közben leültünk az asztalhoz Marcel-el
- Arra, hogy olyan növények vannak benne, amik erősítik a szervezeted. Így nagyobb az esélye annak, hogy életben maradsz! - erre elvigyorodtam és a barátom megpuszilta az arcom.
Zayn oda jött mellém egy üveggel a kezébe. Valami zöld folyadék volt benne.
- Tehát Kat! Minden nap egy üveggel meg kell innod. Elő fordulhat, hogy fáj tőle a fejed, vagy esetleg hánynod kell. Ez mellékhatás. - erre átadta az üveget és Marcel-re nézett
- Marcel te pedig ma a pincében kell, hogy aludj. Ki foglak kötözni, és rád zárjuk a ajtót. - erre eléggé elfehéredtem. Jobban mint eddig. - A biztonság kedvéért az ajtót is beláncoljuk.
. Én ezt nem engedem! Hogy jut ilyen az eszedbe? - kérdezte halkan és félve
- Kat nyugi! Ez azért van, hogy biztonságban legyél. Igaz Zayn? - erre bólintott az említett személy - Kérlek Katherine! Bízz bennem! - erre megcsókolt és bólintottam, hogy rendben.
- Van egy kikötésem! Zayn te itt maradsz amíg meg nem tudjuk a dolgok, hogyan végződnek! - erre biccentett majd felállt és bement a konyhába, és folytatta a palackozást. Én felmentem a fürdőbe, és megzuhanyoztam. Felvettem egy pólót és egy bugyit, majd lementem.
- Hol van Zayn? - kérdeztem Marcel-től
- Lement, hogy előkészítse a helyet! - erre meg ijedtem. Jessica is ott van! - erre egyből lefutottam ahol Zayn a lányt itta. Én azt hittem halott. Miért nem halott?
- Élt még? - kérdeztem remegő hangon. Ő felnézett és bólintott, majd újra vissza hajolt és még mindig a kis csajt iszogatta. - De én megöltem őt! Halottnak kéne lennie! - mondtam kicit hangosabban erre felállt és egy szekrénybe dobta Jess-t.
- Nagy részben halott volt. Csak kérlek nem a szívébe szúrtad azt az átkozott karót! - mondta majd letörölte a szájáról a piros folyadékot - Ne izgulj! Minden rendben lesz! - mondta majd kiabált egyet - Marcel! - erre ő le is jött - Készen vagy? - ő csak félve bólintott és a ki készített helyre állt. Én csak néztem, ahogy a barátomat kikötözi. Amikor bólintott, hogy kész van oda mentem hozzá.
- Marcel nem lesz semmi baj! Én itt fogok várni rád! És kérlek maradj épp bőrben! Oké? - erre bólintott majd egy csókkal elbúcsúztam tőle. Zayn invitált kifelé mert már elkezdődött az átváltozás. Én könnyezve léptem ki az ajtón. Malik még beláncolta az ajtót majd felmentem a szobámba. Miért van ez? Most tényleg én tettem ezt vele? Ha igen mikor, miért? 
- Kat hangosak a gondolataid! - lépett be az előbb említett srác
- Bocsi. De nagyon féltem őt. Olyan törékeny! - sírva mondtam majd oda ült mellém
- Akárcsak te! Teis az vagy, előttem nem tudod titkolni! Ugyan olyan törékeny vagy mint a bátyád, vagy én. - bíztató mosollyal mondta
- A bátyám igen tudom, hogy törékeny mert már láttam legnehezebb napjaiban. Marcel is nagyon az, de én nem akarom, hogy baja essen. Én nagyon szeretem és nem akarom elveszíteni! - még mindig a könnyeimmel küszködve tettem a fejem a vállára
- Elhiszem. - mondta majd ő a fejemre döntötte a saját fejét. - Kat te tényleg nem emlékszel rám? - kérdezte, majd rá néztem értetlenül
- Miért kéne? - kérdeztem, majd furcsán néztem rá
- Ha erre nem akkor gondolom egész emberi életedet elfelejtetted!
- Nagy részét. Csak képek ugranak be. De miért? Jártunk vagy mi? - nevettem el egy kicsit a végét amikor egy hangos ordítást hallottunk meg amitől meg ijedtem. Mostanában elég félős vagyok.
- Nem mondanám járásnak. Ez ilyen barátság extrákkal dolog volt. - mondta majd nevetett és gondolatai mocskosak voltak
- Először is lécci ne legyenek perverz gondolataid! Másodszor ez most komoly? - álltam fel és szigorúan néztem rá.
- Igen komoly! - erre ő is fel állt
- Tehát akkor, már nem vagyok szűz? - erre ő csak nevetve bólintott. Ez túl sok infó volt egyszerre. Hogy lehet ez? Miért nem emlékszem rá? Inkább lemegyek a konyhába és iszom egy pohár vért. Az megnyugtat. Leszaladtam és kinyitottam a hűtőt. A vér sehol.
- MALIK! - kiabáltam - HOL A VÉR? - erre s is lejött és oda adta az üres csomagot. Mondhatom remek. Ekkor a pince ajtó kitört és kijött rajta egy farkas. Biztos ez Marcel. Sárga szemei rám pillantottak, majd oda jött.
- Katherine fuss! - szólt rám de nem érdekelt - Fuss már Katherine fussmár a picsába is! - kiabált amire már meg ijedtem úgyhogy felfutottam a szobámba.
** Zayn szemszöge **
Muszáj voltam felküldeni, mert tudom mire készül Marcel. Én is ilyen voltam. Megpróbáltam közel férkőzni az áldozatomhoz, majd megöltem. Nem vagyok rá büszke. Egyáltalán nem. Tudtam, hogy most mi lesz. Megtámad. De benne vámpír vér is van. És ha ezt egy farkas megérzi, attól gyenge lesz és újra ember lesz. De ehez nagyon közel kell lennie ahoz a személyhez.
Marcel felém hajolt, és bele harapott volna a kezembe, de megérezte a vért. Hátra sétált és elesett. Kezdett vissza változni. Felvittem a lány szobájába és ott betakarta.
- Zayn! Holnap nekünk beszélnünk kell! - mondta nekem Kat, és tudtam miről. A múltról.
** Katherine szemszöge **
Marcelt próbáltam nyugtatni, miközben nagyon gyorsan vette a levegőt. Nagyon izzadt és a feje fehér volt.
- Nyugi kicsim! Itt vagyok ! - mondtam neki
Ő mint láttam lenyugodott. Biztos bealudt, mert kicsit horkolt. Betakargattam és lesétáltam a nappaliba. Zayn az asztalnál ült, és a telefonját nyomkodta
- Hogy van a barátod? - kérdezte még mindig a telefonján pötyögve
- Jól. Bealudt, szóval biztos jól lesz! Remélem. - mondtam majd rám nézett és a készüléket eltette.
- Beszélni akartál. Hallgatlak! - ekkor vettem egy nagy levegőt és kérdezgetni kezdtem
- Szerettelek téged? - kérdetem
- Nemtudom. Talán.
- És te engem?
- Barátságból igen. Szerelemből nem igazán. - mondta majd ahogy láttam éhes fejet vágott.
- Jakás vagy? - nevettem
- Eléggé! - erre kinyitottam a hűtőt és az új tasak vért oda adtam neki, amit boldogan szürcsölgetett. Énis elvettem az egyiket, amit énis elfogyasztottam.
- Még lenne egy kérdésem. Mióta nem vagyok szűz?

2013. júl. 29.

5.rész Farkas probléma

Halii! :) Ebben a részben Zayn lesz az egyik új szereplő :) ÉS bocsi amiért sokszor változi a fejléc, csak mindig tesztelem melyik jó :D
Puszii
Jó olvasást :)

* Marcel szemszöge *
Korán ébredtem mert már megint fáj az oldalam. Eddig egy harapás féle volt rajta amit nem igazán értettem. De ahogy most megnéztem nincs ott. Mi a fene történik??? Inkább lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár üdítőt. Remélem nem lesz baj :/ 
Lementem és ittam, majd vissza mentem a szobába. Kat ott feküdt és aranyosan szuszogott. Úgy érzem van bennünk valami közös. Egyikünk se olyan mint amilyennek mutatja magát. Vissza feküdtem és vörös csíkjaival babráltam. Kitűrtem a szeméből és füle mögé tűrtem. Megnéztem a nyakát és ijedten bámultam. Ezt én tettem? Nem nem én nem csináltam ilyet. Gyorsan felébresztem és megkérdezem tőle mi ez.
- Kat ébredj fel! - szólongattam és vállát rázogattam
- Bazdmeg Marcel hagyjál aludni! Korán van még! - motyogott a takarójába. Olyan aranyos *.*
- De Kat lécci. Muszály kérdeznem valamit! - erre a mondatra kinyitotta a szemét amitől kicsit meg ijedtem. Pirosan izzottak. Mi a franc van már?
* Katherine szemszöge *
Marcel elég furán nézett rám. Nem értettem mi van. Lehet, hogy a szemeim? Gyorsan elő vettem egy tükröt, hogy megnézzem és igen. A szemeim vörösek voltak. Gyorsan megnyugodtam, hogy eltűnjön, és tudjak beszélni a barátommal.
- Lécci ne félj! Marcel ne félj! Nem bántalak! - kezdtem kicsit könnyezni mert féltem, hogy elvesztem.
- Nem nem félek. Mert tudom mi vagy Kat! - ettől meg ijedtem - És ez az én hibám! Nézd meg a nyakad! - mondta erre megtapintottam és érzetem egy sebet.
- Ez nem a te műved! Legalábbis nem hiszem! Azt mondtad tudod mi vagyok! Mit tudsz Marcel?  - erre nagy levegőt vett és kimondta
- Vérfarkas! - erre kicsit elszomorodtam. Én nem farkas vagyok hanem vámpír. De miért pont farkas? Áhh tele vagyok gondolatokkal. De várjunk! Azt mondta, hogy ő tette.
- Marcel te farkas vagy?
- Nem tudom!
- Figyelj! Nem volt valami furcsa dolog veled mostanában? Fájdalmak vagy nem volt furcsa a szemed? - erre ahogy láttam elgondolkozott.
- De az oldalam eléggé fájt. Valami fura seb volt rajta. Mint ami a te nyakadon vagy! - erre kitört belőlem a sírás. Nekem végem . Pár napon belül biztos. - Kat mivan? - kérdezte nem tudva mi van
- Meg fogok halni! - szipogtam és rá néztem
*** ( Délután ) ***
Marcelel egész nap a szobában vagyunk. Próbáljuk ki találni, hogy mi van vele. Louis is tud róla és azt mondta elküldi az egyik haverját aki már volt ilyen helyzetben. De a végén hibrid lett. Tehát farkas és vámpír. Szegény Marc nehezen fogja fel mi van. Én vámpír vagyok akit egy farkas megharapott és vagy meghalok vagy énis egyel nagyobb hatalmat kapok. De annak nagyon kicsi az esélye. 
- Marcel el kell neked mondanom valamit! - mondtam majd rám nézett
- Mondjad nyugodtan! - erre mosolyogtam és egy nagy szúrást éreztem a nyakamban. Valami belülről marta ki a bőrömet és a vér csak folyt és folyt. - Kat mivan? - kérdezte ilyedten mire rá mutattam a fiókomra amiben van egy tubus és benne egy lötty amit még Louis vett nekünk. Azt mondta ilyenekre kell használni. Ő ki vette majd a nyakamra kente egy részét amitől ez az égető érzés elmúlt plusz a vérzés is. A barátom átszaladt a fürdőbe, hogy hozzon egy vizes törölközőt.
- Marcel siess! Kérlek siess. - nyögdécseltem és oda is ért. A nyakamat megfogta és rátette az anyagot és azzal törölgette le a vért. - Figyelj! Azt akartam mondani hogy én Szeretlek téged! - erre a zöld szemeivel rám nézett és mosolygott. Szóra nyílt a szája de csöngettek. - Ki a faszom ez? - kérdeztem mérgesen és vámpír gyorsasággal lementem az ajtóhoz. Kinyitottam és egy srác állt ott, sötét hajjal és mogorva fejjel.
- Te vagy Katherine McCall? - kérdezte az ajtónak dőlve
- Igen. Te pedig Zayn? - erre bólintott. Behívtam majd feljött velem a szobába ahol én és Marvel voltunk.
- Te vagy Marcel? A stréber gyerek? - kérdezte erre meg pofán vágtam. Ne piszkálja a pasimat!!
- Kat hagyd! Igen én lennék az stréber! - mondta majd Zayn leült az ágyra.
- Remek! Na meséljétek mivan! - mondta és elkezdtük mondani a dolgokat. Hosszasan elmondtuk majd megállított annál, hogy a nyakamat belülről égett ki.
- Várj! Tehát A nyakadból ömlött a vér, miközben a bőrödön olyan maró érzés volt? - kérdezte és gondolkodott közben 
- Igen. És rohadtul segíthetnél, mert Marcel és én sem tudjuk, hogy ő hogyan lett vérfarkas, és én meg szenvedek ettől a harapástól! - kiabáltam vele mire a barátom hátulról megölelt és nyugtatott
- Nem nagyon vagyok benne biztos, de azt hiszem, hogy Marcel-t te haraptad meg! - mondtam mire furán néztem rá. Hogy haraptam volna meg? o.O
- Hogy én? Ne fárassz már! Nem is vagyok farkas! - mondtam és eléggé hülyén néztem rá.
- AMúgy honnan veszitek ezt a farkas dolgot? 
- Onnan, hogy Marcel-nek arany színű a szeme, ja és hogy megharapta valami! Komolyan Malik legyen már ennyi eszed! - kiabáltam már megint vele. Komolyan mindjárt szétharapom a fejét!
- Jó bazdmeg álj le oké? Na akkor. Neked Kat csinálok egy gyógyszert ami miatt, több az esélyed a hibrid létre! Marcel, te pedig vigyázz a ma estével! Telihold lesz és az neked nem jó! - erre kicsit megszorított a barátom, és megpuszilgatta a nyakam. Zayn kiment gondolom a konyhába. Én hátra fordultam, hogy szembe legyek a pasimmal.
- Nem válaszoltam az előbbire! - kezdett bele a mondandójába - Én is szeretlek! És nem akarlak elveszíteni. Komolyan Kat te vagy a legjobb az életemben. Sosem akarlak elveszíteni. Soha a büdös életben! - mondta majd megölelt. Én bele néztem gyönyörű szemeibe. Úgy eltud velük varázsolni, hogy azt hiszem meghalok! Óvatosan bele túrtam a hajába, mert tudom, hogy imádja. Ő megsimogatta az arcom és megcsókolt. Egy varázslat jár át ilyenkor! 
A kezeivel a hasamat kezdte simogatni, amitől kicsit voltam boldog. Egy percre sem hagytuk abba a csókolózást. Ő a pólómban egyre feljebb vándorolt kezeivel. Megérintette a mellemet és elkezdte azokat csókolni. Rettentő bizsergés volt kettőnk között. Elkezdte a pólómat feljebb húzni. Az ágy jobb oldalára fektetett és apró csókokat hagyott a hasamon.
- Lécci ne most kezdjetek párzani oké? - szólt be Zayn